Amikor a 2013-as draft estéjén Ainge megegyezetett a Nets-el, egy korszak lezárult. A Knicks elleni kiesést követően szembesülnünk kellett az igazsággal: egy új Celticset kell felépíteni. Volt azonban egy játékos, akiben bár sokan nem hittek, a múlt és a fényes jövő reményének ötvözetét jelentette számunkra. Mindez vágyálom maradt. Rajon Rondo többé már nem a Boston Celtics játékosa.

Legbelül mindannyian tudtuk, hogy csupán idő kérdése, hogy ez mikor fog megtörténni, ám most, hogy mindez valósággá vált nehéz szavakba önteni a gondolataimat. Sőt, bármilyen meglepő, számomra ez fájóbb, mint Pierce és KG távozása. Rajon volt az utolsó mohikán. Ő volt az, aki megmaradt nekünk emlékként, abból a felejthetetlen csapatból, és sokan -naiv módon- reménykedtünk abban, hogy Ainge képes lesz a jövőben még egyszer csodát tenni és a semmiből egy versenyképes csapatot kreálni.

Ám szembe kellett néznünk az igazsággal: Boston nem az a város, amely vonzó a neves szabadon igazolható játékosok számára, míg Kevin Love-ra talán nem is volt valós esély. Danny döntött, folytatja a tavaly nyáron megkezdett utat: gyűjti a pickeket, fiatalít és türelmesen vár egy nagy lehetőségre.

Türelem, ez lesz a jelszó nekünk, Celtics szurkolóknak a következő időszakra.

Ma délután, amikor bekapcsoltam a notebookom, hogy felvételről megnézzem a Minny elleni győztes meccset, elhatalmasodott rajtam az üresség érzése. Nyertünk, Smart remekelt a végjátékban, Kelly és Green végig parádézott. Ám mégsem volt az igazi. Valami, vagy még inkább valaki iszonyatosan hiányzott a parkettről.

Rajon a mi fiúnk. Bostonban vált belőle előbb bajnok, majd az évek folyamán egy klasszis játékos, hogy aztán az öregek távozásával kapitány legyen. Pass-fake, bounce-pass, behind the back. Varázsolt a pályán. Unikális játékos, magas kosár IQ-val, győztes mentalitással (mondhatni seggfej) párosítva.

Mindez ellenére kevés megosztóbb játékos van nála a ligában. Megkérdőjelezhető személyisége már korai bostoni éveiben is témát szolgáltatott a sajtónak, míg a játéka legtöbbször a borzalmas büntetőzése és tempója miatt kapott kritikákat. Voltak időszakok, amikor érezte a dobást, ám e téren való kiegyensúlyozatlansága rengeteg fejfájást okozott a Celtics szurkolóknak. Állítólag még Obama is elvette az önbizalmát.

Ő volt az, aki többször összetűzésbe keveredett Doc Riversszel, s ugyanő volt a Ray-sztori egyik forrása. És igen, Rajon dobott 44 pontot a konferencia döntőben a Miaminak, döntötte el a végjátékot a Sixers elleni hetedik meccsen, és produkálta minden idők egyik legimponálóbb tripla-dupláját a Knicks ellen.

Azon lehet vitatkozni, hogy megfelelő ellenérték érkezett –e Bostonba, de ez már egy másik poszt témája. Azt viszont be kell látni, félretéve az érzelmeket, hogy időszerű a váltás, hiszen Ainge nyilvánvalóan úgy látja, hogy nem fog tudni idecsábítani, egyetlen nagy nevet sem, így pedig felesleges lett volna itt tartani évekig, nagy pénzért, akármennyire is mágikus játékos.

Eljött az idő, Danny-nek lépnie kellett, hisz ő maga is bevallotta, hogy tartott attól, hogy ’ingyen’ távozik az irányító. Talán ha vár, kaphatott volna jobb ajánlatot, de érthető, hogy nem akart a csere határidőig várni.

Egy korszak tehát végleg lezárult, maradnak az emlékek és a bizakodás, hogy a vezetőség képes lesz helyére rakni a hiányzó láncszemeket, vagy épp bedönteni a maradék dominót is (Green? Bass?). A legfontosabb az, hogy a Celtics egy olyan útra lépjen, amely pár éven belül ismét a liga élcsapatai közé repíti a franchise-t. Immáron Rajon Rondo nélkül.

619 mérkőzés, 7119 pont, 3039 lepattanó, 5319 gólpassz és persze a legfontosabb: bajnoki cím 2008-ban.

Hiányozni fogsz!